Főoldal

Szeretettel üdvözli Önt a nagykőrösi Arany János Református Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium

2014. november 13.

Augusztus 29-30-án gólyákként ízelítőt kaphattunk a gimis életből. Hetek óta izgatottan vártuk a gólyatábort. Kíváncsiak voltunk új osztálytársainkra, osztályfőnökünkre, tanárainkra és a gimis diákokra.

  

2014. november 13.

Az Arany János Református Gimnázium, Szakképző Iskola és Diákotthon irodalmi színpadának előadására ebben az évben is megtelt a Kulturális Központ színházterme. 2013. április 20-án A fenséges kacsa, avagy büszkeség és megalkuvás címmel mutatták be Molnár Ferenc színművének feldolgozását.

2014. november 13.

Amint azt egy oklevél is hirdeti, sikeres pályázata kapcsán iskolánk elnyerte a „Pénziránytű iskola” megtisztelő címet. Ez a projekt 2012. január 31-től 2014. június 15-ig tart. Ezen időtartam alatt sok egyéb feladat vállalása és megvalósítása mellett, elismert és neves pénzügyi (banki) és gazdasági szakembereket kell meghívni intézményünkbe előadások tartására, melyre a tanerőn kívül a diákságot is nagyszámban mozgósítjuk.

2014. november 13.

Április 12-14-ig rendezte meg a halásztelki középiskola a Bocskai István XIII. Református Műveltségi Vetélkedőt a Kárpát-medencei magyar református iskolák számára. Az Arany János Református Gimnázium, Szakképző Iskola és Diákotthon tanulói évről évre sikeres szereplői az összetett megmérettetésnek. Ebben a tanévben Dibusz Dorottya (13.c), Török Dávid (13.c) és Papp Bence (11.b) képviselte kiváló eredménnyel  a nagykőrösi intézményt.

2014. november 13.

2014. november 14.

2013. március 16 és 22-e  között 16 nagykőrösi diák két tanárral valamint két sofőrrel a cudar idő ellenére nekivágott az útnak, és elindultak a messzi Espelkampba.

2014. november 17.

Az Arany János Református Gimnázium, Szakképző Iskola és Diákotthon néhány irodalomkedvelő diákja az idén Nagyszalontán ünnepelte Arany János születésnapját. A helyi Arany János Elméleti Líceum nagyszabású vetélkedővel emlékezett a kiváló költőre, melyre több magyarországi és erdélyi csapat is elfogadta a meghívást.

2014. november 17.

Szeretnénk segíteni a tanulóknak a központi írásbeli felvételi vizsgára történő felkészülésben, ezért 8-8 órás felvételi előkészítő tanfolyamot hirdetünk magyar nyelv és irodalom, matematika és angol nyelv tantárgyakból mind a hatodikosok, mind pedig a nyolcadikosok számára.

Oldalak